A Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet bemutatása
1. Történetünk – Megalakulásunk okai
2. Célkitűzéseink
3. Tevékenységi köreink
4. Működésünk
5. Tervezési-statisztikai régiók
6. Partnereink
7. Tapasztalataink és jövőbeli terveink
1. Történetünk – Megalakulásunk okai
A Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet (továbbiakban SZMISZ) a 2009-es év eleje óta létezik hivatalosan Máramarosszigeten. Próbálkozások egy hasonló szervezet létrehozására már korábban is voltak, viszont a hivatalos bejegyzésre csak az idei év elején került sor. Egy ifjúsági szervezet létrehozásának Máramarosszigeten nem igazán kellett konkrét okai legyenek. Mivel ilyen szervezet nem létezik a városban, ezért egyértelmű volt, hogy ez ellen a helyzet ellen tenni kell valamit. Látva a helyi magyarság elveszettségét, a magyar kultúra, tevékenység és programok teljes hiányát eltökélt szándékunkká vált egy igazi, komoly és tényleg tenni akaró ifjúsági szervezetet létrehozni.
2. Célkitűzéseink
Úgy gondoljuk, hogy hatalmas, “világmegváltó” célok helyett, inkább kis lépésekben kell haladnunk. Azt tudni kell, hogy Máramarosszigeten, ifjúsági szervezet hiánya lévén, nem tudtuk, hogy hogyan fogja fogadni a fiatalság a próbálkozásainkat. A szervezet csupán pár hónapos, de úgy látjuk, hogy a jó marketingnek, és a tartalmas rendezvényeknek köszönhetően a fiatalság egyre jobban kezd a szervezet után érdeklődni. Legfőbb célkitűzésünk a helyi, és a környéki magyarságtudat ápolása, és tudatosítása főleg a fiatalok körében. Valljuk, hogy egy igazán élhető világot csak akkor teremthetünk magunk köré, ha sikerül megfogni és igazi magyar öntudatra nevelni a fiatalokat, hiszen egy jobb világ alapjai maguk a fiatalok. Ezért is olyan fontos egy magyar ifjúsági szervezet jelenléte Máramarosszigeten, ahol egyre inkább a háttérbe szorul a magyar öntudat. Hisszük azt, hogy a fiatalságot nem utasítani, hanem játékosan, interaktív rendezvényeken keresztül kell nevelni.
3. Tevékenységi köreink
Tevékenységi köreink sokrétűek. Egy olyan ifjúsági szervezet tevékenységi körét, ami a 21-ik századi fiatalságot hivatott megragadni, nem igazán lehet behatárolni. Azt vesszük észre, hogy mindegyik generációval hatalmas fejlődésen megy keresztül az ifjúság. Egyre több dolog érdekli és még több dolog köti le a figyelmét. Megpróbálunk lépést tartani a fiatalok rohamos fejlődésével. A korban, tehetségben és ötletekben hihetetlenül változatos csapatunknak köszönhetően, úgy érezzük, hogy sikeresen fel tudjuk venni a versenyt. Figyeljük a fiatalokat, és a tapasztalataink, megfigyeléseink szerint alakítjuk rendezvényeinket. Mivel még fiatal szervezetről van szó, ezért még nem rendelkezünk hosszú rendezvénylistával. Szervezetünk már “Zenés esti Nyári Kertet”, “Magyar Bulit”, “Focikupát”. Mindegyik rendezvényen számos vendég, és látogató volt. Az iskola kezdetével, mi is komolyabb irányba szeretnénk elvinni programokat. Mivel szabadidős programokra, helyi szinten nem igazán van lehetőség, ezért inkább szeretnénk edukatív, és felvilágosító rendezvényeket tartani, legyen az egyetemi tájékoztatás, szakkör, vagy drog prevenciós oktatás.
4. Működésünk
Úgy gondoljuk, hogy szilárd alapok hiánya nélkül felesleges komoly tevékenységbe fogni. Ennek fényében nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a szervezet strukturális és jogi makulátlanságára. A SZMISZ minden hivatalos okiratnak a birtokában van. Az alapszabályzatunkat nagy odafigyeléssel állítottuk össze, amit közjegyző által hitelesítettünk. A szervezeten belül, az olajozottabb működés érdekében szakosztályokat alakítottunk ki. Minden szakosztálynak külön elnöke, és tagjai vannak, akik egy bizonyos feladattal foglalkoznak behatóbban. Ilyen például a Média csoport, ami a publikációkkal, sajtóközleményekkel foglalkozik. Ahogyan a szervezet fejlődik, úgy új csapatokat tervezünk létrehozni. Úgy véljük, hogy minél több specializált teamünk van, annál gördülékenyebbek, és produktívabbak tudunk lenni.
5. Tervezési-statisztikai régiók
A Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet jogilag, és tevékenységi körét tekintve Máramarosszigeten működik. Ez a tény viszont nem korlátozza a más régiókban való aktív részvételt. Megpróbálunk nemcsak a máramarosszigeti, hanem a környező falvak, és városok magyar fiataljainak életében, és tudatában is jelen lenni. Mivel a szervezet még fiatal, kevés tőkével, ezt csak korlátozva tudjuk megtenni.
6. Partnereink
A SZMISZ nagyon nagy hangsúlyt fektet a pozitív helyi és nemzetközi partnerkapcsolat kialakítására és ápolására. Partnerek vagyunk sok romániai ifjúsági szervezettel. Tagja vagyunk a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének, partnerkapcsolatban állunk székelyföldi és temesvári szervezetekkel is. Nemrég tettük meg az első lépést egy – remélhetőleg gyümölcsöző – magyarországi együttműködés felé. Ezen kívül nyitottak vagyunk bármilyen közreműködésre, ha a cél nemes és a fiatalság valamint a közösség javát szolgálja.
7. Tapasztalataink és jövőbeli terveink
Tapasztalataink hiánya sajnos egyelőre jelentős. Ez viszont nem hanyagságnak, hanem a szervezet “fiatalságának” a mellékhatása. Minden rendezvénnyel, minden beszélgetéssel újabb, értékes tapasztalatokat szerzünk. Nem az a fontos, hogy milyen gyorsan szerezzük meg a tapasztalatainkat, hanem az, hogy mennyire értékeljük ezeket, hogy mennyire tudunk rá építeni. Nekünk minden találkozás, minden beszélgetés a fiatalokkal egy újabb lecke az életről, az ifjúság életéről. Ezeket a tanulságokat jól eltesszük, megőrizzük, és minden fenntartás nélkül elővesszük amikor szükség van rá. A változatos csapatunknak köszönhetően több területen is tapasztaltnak mondhatjuk magunkat. Legyen az informatika, zene, vagy akár művészet valaki mindig van a szervezeten belül aki felvilágosítást és tanácsot tud adni.
Mivel a fiatalokra, a jövőre építünk, ezért elengedhetetlen, hogy előre tervezzünk. Nagyon sokrétű program, szakkör, tanfolyam szerepel a tennivalóink között. Több projektünk is fut. Ilyen a szervezet modern, informatív honlapja, a honlap után szeretnénk továbbá egy kiadványt, vagy egy on-line szerkesztőséget létrehozni. Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk az on-line szereplésre, úgy gondoljuk ez elengedhetetlen egy ilyen technokrata világban.
Talán el lehet vesztődni a sok pont, célkitűzés és terv között. Néha velünk is megesik. Az egyik legnagyobb jövőbeli tervünk viszont egyszerű és nemes.
Látni szeretnénk pár éven belül azt, hogy a kissé elveszett ifjúság újra megtalálja a helyét, megtalálja a nyelvét. Szeretnénk látni, hogy boldogok, és van egy központi hely az életükben, egy központi szerv amiben megbíznak, ahová tanácsért és segítségért fordulnak, és ami segít nekik elindulni egy úton amit maguknak választanak.